KISSZÁLLÁS NÉGYESTELEPI FŐNIX EGYESÜLET

Hagyományőrző és honismereti civil kezdeményezés

Keresztút megáldása

2011. június 16-án a tisztelet, a kegyelet és a tántoríthatatlan hazaszeretet ünnepére érkeztünk több százan a mai Kisszállás-Négyestelepi temetőbe.  Azért ünnepeltünk azon a forró délutáni napon, mert közösségünk munkájának gyümölcseként a temetőnk állapota újra méltóvá vált a szeretett őseinkhez emlékéhez.

Azért érkeztünk a sírkertbe, mert az újra felállított keresztút megáldását kértük Excellenciás dr. Bábel Balázs érsek metropolita atyától és utána végig jártuk a Kálváriát: Jézus Krisztus urunk szenvedésére emlékeztünk, Urunkhoz imádkoztunk és Megváltó művéről elmélkedtünk.

Közösségünk ünnepét jelenlétével megtisztelte excellenciás dr. Bábel Balázs érsek metropolita atya, Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke, főtisztelendő Bolvári János esperes plébános,- és Mityók János plébános atyák, Kispál István polgármester úr, Turcsányi László néptanító, nyugalmazott általános iskolai igazgató, a Kiszállás-Négyestelepi Főnix Egyesület elnöke, Lukács László (FIDESZ) országgyűlési képviselő úr és Nikowitz Oszkár belgrádi magyar nagykövet úr.

Az ünnepségre meghívott vendégeink az alábbi rövid tájékoztatást kapták a Kisszállás-Negyestelepi temető és a környék történetéről:

A mai Kisszállás-Négyestelep 1948. júniusától létezik. A szórvány tanyás település 1920-tól alakult ki az egykori Boncompagni uradalomból történő 1500 holdas földbirtok állami megváltásából. A település első száz lakója Szeged város földjeiről érkező, 3-12 holdas földigénylők, szorgalmasan dolgozó gazdálkodók voltak.

A jelenlegi négyestelepi temetőtől nyugatra, vitéz nagybányai Horthy Miklós Kormányzó urunk 1927-ben államilag létrehozta Kelebia-Vitéztelepet, a dinasztikus alapokra tervezett, vitézi állam-határőrizeti célok megvalósítása érdekében. 

Vitéztelep 51 vitézi házból álló, zártkertes, vitézi telkekkel ellátott, vitéztelepi elöljáróval kormányzott település volt.  Az I. Világháborús aktív és veterán katonacsaládok Bectercebányáról, Komáromból, Nagyváradról, Szabadkáról, Zomborról, Kalocsáról, Bácsalmásról, Mélykútról települtek be a Vitéztelepre.  A vitézek 1931-ben saját kápolna-iskolát és köztemetőt kaptak. Önálló lelkészségük, katolikus papjuk és kiváló tanítóik voltak.

1948. év nyarán Kelebia-Vitéztelepet a Rákosi rendszer felszámolta és Kisszállás község közigazgatásához rendelte.  A vitézek egy része külföldre menekült, más részüket internálták, bebörtönözték. Vitézi birtokaikat elkobozták, házaikat felgyújtogatták, kirabolták és döntő részben elbontották, értékeiket ellopták.

1949-től Kelebia-Vitéztelep helyén kolhozrendszerű és kiterjedt tanyavilágot hoztak létre.

Azonban a vitézi hagyomány és kultúra tovább élt a fizikai és lelki rombolás után is.

A környéken lakó szorgalmas és becsületes emberek hozzáállása, valamint a kiváló néptanítók áldozatos munkája nyomán az elpusztított Kelebia-Vitéztelep romjain a Kisszállás-Négyestelepi iskola - az 1950-es évektől egészen az 1970-es évek közepéig -  jó szintű kulturális, vallásnevelési, oktatási és művelődési munkát tudott folytatni. Az iskola számos mérnököt, tanárt, katonát, jó szakembert, sok becsületes munkást nevelt ki.

Az elmúlt évtizedben a temetőt a Kisszállás Község Önkormányzata kegyeleti emlékhellyé nyilvánította.  Tavaly az önkormányzat a helyi Főnix Egyesülettel összefogott az iskola és temető megmentéséért.

A történeti ismertetés után dr. Bábel Balázs érsek úr az újból felállított temetői keresztutat megáldotta.

viteztemeto_ersek_urral-szentelmeny.jpg

A szentelmény szertartását követően Turcsányi Antal festőművész úr átadta a kegyeleti emlékhely (temető) Kálvária stáció-képek eredetei darabjait esperes kerületi megőrzésre.

A temetői program második részét, a keresztútjárást, Mityók János plébános atya vezette.

A keresztúti ájtatosság után Turcsányi László Tanítóbácsi, a Főnix Egyesület elnöke a Kisszállás-Négyestelepi kegyeleti emlékhelyet átadta Kispál István polgármester úrnak, folyamatos és végleges gondozás céljából, a temető kapukulcsának jelképes átadás-átvételével.

A temetői rendezvény végén a szervezők (Főnix Egyesület és az Önkormányzat) a teljes közösséget meghívták a további kulturális programjainkra (helytörténeti kiállítás, verses köszöntés, citerazene, egyesületi beszámoló és elismerések átadása), valamint a közösségi szeretet-lakomára - az agapéra - néhai Nikowitz Oszkár Tanítóbácsi lakására, ahol a Főnix Egyesület képviseletében Kádár Imre vezette le az estig tartó, lélekemelően szép programot.

K.K.


További képek: 

keresztut_megaldasa_vendegek.jpg

Magyar zászló a nagykereszt alatt...


ersek_ur_es_bolvari_plebanos_atya.jpg

Érsek úr és Bolvári János plébános atya


resztvevok_egy_csoportja.jpg

Vendégek, közösség és a sajtó munkatársai...


 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 17
Tegnapi: 12
Heti: 66
Havi: 410
Össz.: 146 800

Látogatottság növelés
Oldal: Keresztút megáldása
KISSZÁLLÁS NÉGYESTELEPI FŐNIX EGYESÜLET - © 2008 - 2024 - fonixegyesulet.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »